Egy régi álmom vált valóra: Casio GMW-B5000PC1

Amikor bejelentették a teljesen fém G-Shockokat, emlékszem, hogy teljesen oda meg vissza voltam, hogy nekem ilyen bizony kell, az első elszontyolodásom viszont akkor érkezett – természetesen – amikor kiderültek az árak, meg úgy általában a magyarországi hivatalos listaára, és akkor tettem le arról, hogy nekem ilyenem bizony soha sem lesz.

Mert, bár mindig is az acélsportórák bűvöletében éltem, amit legtöbbször búvárórákban éltem ki, egy fém G-Shock DW-5000-es bármikor, sőt mindig megtudta dobogtatni a szivem, olyannyira, hogy, egyik gyengébb pillanatomban gondoltam, hogy próbáljunk szerencsét az AliExpressen elérhető olcsóbb kínai változatával a SKMEI-től. Amiről, úgy emlékszem készült is egy videóm valami olyasmi címmel, hogy Az egyik órás főbűn: meggondolatlanul vásárolni!

Tudjátok jól, hogy nem vetem meg az efféle inspirációt – és ami fontosabb, hogy jogilag sem számít hamisításnak – így tehettem ezt minden lelkiismeretfurdalás nélkül, de mégsem voltam határtalanul boldog az órámmal, olyannyira, hogy évekig a szekrényben pihent, majd az egyik barátom kölcsönkérte egy 90-es évek tematikájú bulihoz, és végül neki adtam.

Viszont, amikor megláttam a G-Shock 40.-ik születésnapjára érkező GMW-B5000PC-1ER kiadást, tudtam, hogy nekem bizony kell egy ilyen! És nagyjából 5 évvel az SKMEI vásárlás után az eredetivel a kezemen elmondhatatlanul boldogabb vagyok.

Nem azért mert drágább, nyilván a kettő ára között a különbség horror, és amúgy nehezen magyarázható egy kvarc óráért kiadni 245.000 forintot, de legalább ennyire irreális elvárni egy 5000 forintos AliExpresses órát, hogy hasonló érzetet adjon. Hozzáteszem, természetesen nem is ad, nem véletlenül vonult téli álomra a szekrénybe, távol a mindennapoktól és csuklómon váltakozó órák körétől.

Ha azt kérdeznéd, hogy miben is más, a rövid válaszom az lenne, hogy mindenben. De, tényleg. Nem olyan, mint mondjuk az április elsejére készült Kamuóra alapjául szolgáló Phylida, ami egy rohadt jó óra, és a mai napig hordom. Hanem, egyszerűen nem volt kényelmes, nem vágott, de nem volt jó érzés hordani, néha húzta a karszőröm. Nem a Tough Solar hiányzott róla, sem a Bluetooth – amit azóta sem kötöttem össze a telefonommal – és még csak nem is a jégkék háttérvilágítás, és még csak nem is a 200 méteres vízállóság, hanem az anyaghasználat, a kidolgozottság, az apró részletek, mint a szálhúzott szemek rövid végén 45 fokban lecsapott és tükörpolírozott szemvégek, a csathoz végszemeinek az elvékonyítása, hogy a csattal együtt miliméterre kiadja a szíj szemek szélességét, a ráma tetején lévő szálhúzás és az oldalán lévő tükörpolír összejátéka, mind mind olyan dolgok, amiket természetesnek veszel, de csak a mindennapos használat közben jössz rá, hogy mennyire szép megoldások is.

Az elején gondolkodtam, hogy a monokróm verzió nem lenne-e jobb a kék belsőkeretes kiadásnál (ami egyébként a gyári fotókon zöldeskéknek is látszik) de végül örülök, hogy emelett döntöttem, egyrészt jót tesz az egész összhatásnak, így nem lesz annyira mogorván egyhangú az egész, másrészt ez nem csak hogy egyszerűen kék, hanem metálkék (valószínűleg ezért zöldítik a fotókon), így fontos design elem is, ami együtt csillog a kerettel és a tokkal.

Tehát, lényegében az összehasonlítás méltatlan, a szegény kis kínai óra 5 évvel ezelőttről olcsóbb, mint amennyibe egy plusz tömör szem kerülne a szíjba, hogy ha szükség lenne rá.