Venezianico márka
A Venezianico egy friss márka, a 2017-es alapítási évvel mindenképpen az újhullámos márkák közé kell sorolni, amit két testvér Alberto és Alessandro Morelli hozott létre Velencében, eredetileg „Meccaniche Veneziane” néven.
Majd némi koncepció és irányváltás után született az új név 2022-ben. Azóta a Venezianico résztvevője nemzetközileg valamennyi kisebb és nagyobb órakiállításnak óceánon innen és túl. Rendelkeznek Velencében egy nagy bemutató teremmel, világszerte számtalan értékesítési ponttal, viszont Magyarországon egyelőre hiába keresed boltokban. Nálam is számtalan termékcsaláddal lehetett már találkozni, akár a Nereide, akár az Arsenale, akár a Redentore modellekről volt is szó.
A megjelenések fő forrása a közösségi média felületeik, de rengeteg, hozzám hasonló tartalomgyártóval dolgoznak együtt világszerte, akiknél egyszerre bukkannak fel megjelenéskor a modellek. A limitált kiadásaik általában gyorsan elszoktak fogyni, meglepő módon a több ezer eurós kiadásaik elfogyását percekben lehet mérni, legalábbis nekem erről szokott beszélni Alberto és Elena.



